Ha elindulunk a borvidék bármely településén, szinte azonnal pincesorokba botlunk. A legismertebbek Cserépfalu, Bogács, Cserépváralja vagy Tibolddaróc utcáin találhatók. A borvidék egyik legnépszerűbb, település szintű bora a tibolddaróci olaszrizling. Tibolddaróc Egertől 26 km-re fekvő, mintegy 1300 főt számláló település. Területe már a kelta időkben is lakott volt. A névadó „Tibót”, egy 1300-as évekbeli egyházi adózási irat – tizedjegyzék – szerint az ő birtoka volt itt. A település nevének második fele valószínűsítüleg a környék erdeit felvigyázó darócra utal, ami annyit tesz erdész, királyi vadőr. Az iratok alátámasztják, hogy a gabona és pálinkafőzés mellett a település a 16–19. században szőlőfeldolgozásban jeleskedett főleg. A falu az Avashoz hasonlóan nagy kiterjedésű, háromszintes pincerendszerrel rendelkezik, üregei a török hódoltság alatt „barlanglakásként” funkcionáltak, a pusztító portyázások során menedéket jelentettek.

A bükki borvidék a Bükk hegység déli lábánál, Eger és Miskolc között terül el hosszan a lankásabb, hegylábi területen. A teljes borvidék termőterülete a legnagyobbak között található, nagyságrendileg 17 ezer hektár. Ennek több mint 85%-a első osztályú területbesorolást kapott, így némileg meglepő, hogy mindösszesen ezer hektárnyi a szőlővel betelepített művelt ültetvény, amivel viszont a legkisebb borvidékeink közé tartozik. Hasonlóan az egri és a tokaji borvidékhez, itt is riolittufába vájt - olykor hatalmas méretű - pincékben tárolják a bort. Némelyik falát, oszlopait népi kőfaragók értékes munkái díszítik. A híres miskolci bort nemes penésszel vastagon borított pincékben érlelték. A mindössze 100 méter magas Avas-hegyen valamikor gazdag szőlőskertek voltak, oldalába ezernél is több pincét vájtak. A XIX. századtól pezsgő alapborokat is termelnek itt.

A hegy vonulata észak felől véd a hideg szelektől, így kedvező mikroklíma alakulhatott ki a déli, délnyugati lejtőkön. Éghajlata így is kevésbé kiegyenlített, egy-egy kemény tél komolyabb fagykárokat is okozhat, amivel szemben a 150 méternél magasabb tengerszint feletti magasság és a jó fekvés nyújthat védelmet. A Bükkalja szélárnyékos fekvése miatt kevesebb csapadékot kap, mint északi előtere, hiszen a csapadék már a magashegységben lehullik. A területen nyáron emiatt jelentős a vízhiány. A Miskolc és Nyékládháza környéki dűlőkben mégis gyakran mondogatják, hogy „fázik a szőlő lába” – azaz nem melegszik át nyáron eléggé a talaj ahhoz, hogy a szőlő gyökerei felmelegedhessenek. Ez részben magyarázat a környék borainak eleven, szép savszerkezetére is.

Földtani viszonyok tekintetében változatos tájnak számít. Északon, a Bükk-hegység lábánál triász és jura kori kőzetek, fekete agyagpala és mészkő dominálnak, bár itt nagyon kevés szőlőskert található. Délebbre, az egri borvidékhez hasonlóan, miocén riolittufa övezet húzódik, amelyet pannon kori agyag, homok, lignit (erős, fás szerkezetű szén) fed. A terület legfiatalabb földtani képződménye a lösz. A riolittufán fekete nyiroktalajok alakultak ki, máshol barnaföldeket és agyagbemosódásos erdőtalajokat találunk. Minél délebbre távolodunk a hegységtől, annál inkább a csernozjomos barna erdei és mezőségi talajok válnak uralkodóvá. A Bükk déli, tereplépcsős felépítésű előhegyei alacsony szögű lejtőikkel kedvező domborzatot képeznek akár nagyüzemi szőlőtermeléshez is.

Fehérszőlők közül a pinot blanc, olaszrizling, chardonnay, Cserszegi fűszeres, leányka, Müller-Thurgau, tramini, ottonel muskotály, zenit, zengő a jellemzőek, kékszőlők közül elsősorban a kékfrankos, de megtalálható a cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot és a Zweigelt is.

Aszaló, Bogács, Borsodgeszt, Bükkaranyos, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja, Edelény, Emőd, Harsány, Kács, Kisgyőr, Kistokaj, Mályi, Megyaszó, Mezőkövesd, Miskolc, Nyékládháza, Sály, Szikszó, Tard, Tibolddaróc, Vatta településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei.